újra át.. V.

Nyugodt éjszaka volt, megszámoltam a sarkokat elalvás előtt. Nem emlékszem az álomra. Egymásba fonottan ébredtünk. Az el nem engedés ereje kitapintható. Tojáskrém reggelire, fenséges. A házból kilépve éreztem a város tiszta illatát. Szinte az ajtóban áll meg az U6. A hársfák alatt sétálunk a Kapu felé. „A ZDF belső udvarát látnod kell” – mondta, bemegyünk, leülünk néhány percre. A háromemeletes épület teteje fedett, a reflektorok a vasszerkezetig felhúzva. Innen élő beszélgetéseket adnak rendszeresen, a tér teljesen publikus, bárki integethet a háttérből.

A Párizsi tér felé haladunk, ott a Kapu, majd a „Dem Deutschen Volke”. Kicsit leülünk, a folyó partján, de menni kell tovább, 16:00 Friedrichstrasse, Barátnő érkezik Pestről. Hárman meglátogatjuk az Újságíró Iskolát. DDR múzeum. A szocialista éra életképei, tárgyai, berendezett panellakás, szekrényben cuccok, még a telefon is működik. Úgy érzem magam, mint vendégségben a megboldogult nagy-nagy bátyám mórahalmi barátainál. Hosszú gyaloglás Kreutzbergen keresztül a Hasenheide Strasse-ig. Középszerű kocsma, Klemens és barátai. Udvarias beszélgetés a valóságról, fültanúja vagyok. Hazafelé a Columbiadammon a temető mellett vezet az út. Hűvös szellő szárítja a sör és a gyaloglás gyöngyeit homlokomon. Sosem voltam még éjfélkor temető mellett.

2 years ago  /  0 notes

újra át.. IV.

Az utazás és a fiziko-emocionális aktivitás kellemes fáradtságot hozott. Olyan nyugalom tölt el, olyan biztonság, mintha nem két órája érkeztem volna a vadidegen városba. Mit szeretnél látni? A TV tornyot. Lassan lemegy a nap.

207 méter magasban a város felett, 6-os asztal. Kinézek az ablakon, félóránként látom ugyanazt. A nap lassan a horizont alá bújik, a város fényei egyre erősebbek. Megállapítom: Budapest fényesebb, talán több a kivilágított nevezetes épület. Kännchen kávé, jó hosszú. Egymással szemben ülünk. Nézem Őt, Ő is néz, mosolygunk. Szinte szótlanul örülünk egymásnak a város felett. Erre vártam két hónapja, még annyira felfoghatatlan. Lassan indulnunk kell, találkozó a Karl-Marx-Alleen a programban résztvevőkkel.

Hatalmas sugárút, rettentő széles, korábban csak Bukarestben láttam ilyen megalomániában fuldokló felvonulási utat. Korábban Stalinalleenek nevezték. Diktatúrák tudnak csak ilyet kitermelni. A szocialista-realizmus művészet csúcsa. Kelet. Hangulatos kocsma, nincs dohányfüst. Egy negyven körüli beszívott lengyellel beszélgetek Norvégiáról és Hitlerről. Kimerült állapotomhoz képest hosszú a séta hazafelé.

2 years ago  /  Notes

újra át.. III.

Hol van, keresem, sehol. Újra izgalom, várakozás. Ingyenes városismertető kártyák gyűjtése, biztosan neki is megvan a kollekció. Fél óra elteltével rohan felém, karjai kitárva. Örülök rettenetesen. Hosszú csók. Hogy vagy? Mi történt? Nem jött időben az S. Nohát, ebben a városban?? Bár hetekkel azelőtt óriási sztrájk tombolt a tömegközlekedési dolgozók körében, csak az S járt, lehet elfáradt kicsit. Elindulunk felé, közben kontrollálhatatlan élménytenger zúdul ránk, inkább csöndben maradunk, fogjuk egymás kezét. Majd beszélgetünk később, mindent szép sorjában. A repülőtéri parkoló melletti fűben napoznak. 25 fok, napos idő.

Az S meglepően halkan siklik, kitekintve: keleti táj. Gyárak, blokkok, hétvégi bódéváros a sínek mellett. Alex, ott a suli, randa. Friedrichstrasse, átszállás, U6. Mehringdamm 111. Közben kevés beszéd, mérhetetlenül sok érzelem, érintés. Nem is figyelem a lakást a vágyak kibírhatatlan feszítésétől. Piros kanapé. Ott. Sokáig..

2 years ago  /  0 notes

újra át.. II.

A repülőjegyem volt a beteljesülés első számú eszköze. A rajta szereplő dátum pedig az első lépés időpontja.  2008. április 29. Ferihegyen már nagyon izgatott voltam, ez bizonyos. Amikor a gép kerekei elválnak a kifutó betonjától, az utastér remegése megszűnik, megnyugszik a törzs, erőteljes emelkedés következik. Mintha szándékosan szinkronizáltam volna, úgy szűnt meg a belső feszültség, az izgatottság bennem, és elindultam felfelé. Felé. Kétórányira a beteljesüléstől.

Nem voltam még ott sosem. Nem is izgatott különösebben, leszámítva, hogy Ő készült megmutatni a várost. Mondta korábban, hogy nagyon élvezi, nekem is tetszeni fog. Ismert már egy ideje, tudta. Valójában miatta mentem, lehetett volna a világ bármelyik másik városában, bárhol. Leszállt, nem egy izgalmas tér, átépítés alatt. Kelet.

2 years ago  /  0 notes

újra át..

Akkor már úgy éreztem, sok lesz nekem a kötelező tevékenységekből. Az első szakdolgozat a nyomdában, kötik. A végére hagytam nyilván, mint mindent. A hajrá elveszi a magának járó erőt. A sajtókártya is elkészült az utolsó pillanatok egyikében, bevallom kicsit izgultam miatta – nem lett volna jó súlyos eurókat fizetni, ha van kedvezményre jogosító műanyag. Az elvieket tekintve használhatom. Az elvieket tekintve. A gyakorlati szintet a jövőbe kitoltam. (talán most??)

De a lényeg itt nem a végeláthatatlan sorok, a szorító határidő és a hétköznapi teendők összeegyeztetésében keresendő. A mérhetetlen hiány és a minden egyéb viszonya állította függvényben az érzékelés különleges, homályos vetítőn keresztül zajlik. Ami akkor történik, látszik, alakul, azt a közeljövő törli. Csak évekkel később, váratlanul és megállíthatatlanul jön és jön vissza, sokkalta élesebben, mint amikor megtörtént. Nem lehet ellene semmit tenni. És ekkor bekövetkezik az a bizonyos „újraátélések sorozata”.. És innentől minden attól függ, milyen viszonyt tud kiépíteni az egyén a saját emlékeivel.

2 years ago  /  0 notes